Kaposvár lehet a röplabda utánpótlás-nevelés fellegvára

Kaposvár lehet a röplabda utánpótlás-nevelés fellegvára Péntektől a Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka ad otthont a röplabda Országos Junior Bajnokság döntőjének. A rangos viadalon küzd a két kaposvári csapat, a Fino és a BITT Kaposvári Egyetem gárdája is, méghozzá az éremszerzés reményében.

Kaposvári Staféta: Dr. Szijártó István

Kaposvári Staféta: Dr. Szijártó István A múltból az lenne az igazán fontos, hogy mit tudunk megőrizve a jövő felé vinni. Az egyetértés a következő generációra marad - vallja Dr. Szijártó István egyetemi docens.

Helytálltak a gyerekek a mélyvízben

Helytálltak a gyerekek a mélyvízben A mélyvízben mutatták meg tudásukat pénteken azok a másodikos diákok, akik ebben a tanévben ingyen tanultak úszni a városi program keretei között. A városi fürdő új tanmedencéjében felkészült pedagógusok segítségével tanulták az úszás alapjait.

Felújítások a Munkácsyban

Felújítások a Munkácsyban A Zrínyi iskola után pénteken a Munkácsy Mihály Gimnázium is kerékpártárolóval gazdagodott, egy európai uniós projekt keretében. Az iskolára idén 50 millió forintot költöttek, nyílászárókat cseréltek és a fűtésrendszer felújítása is elkészült.
Kaposvár lehet a röplabda utánpótlás-nevelés fellegvára

Kaposvár lehet a röplabda utánpótlás-nevelés fellegvára

Péntektől a Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka ad otthont a röplabda Országos Junior...
Kaposvári Staféta: Dr. Szijártó István

Kaposvári Staféta: Dr. Szijártó István

A múltból az lenne az igazán fontos, hogy mit tudunk megőrizve a jövő felé vinni. Az egyetértés...
Helytálltak a gyerekek a mélyvízben

Helytálltak a gyerekek a mélyvízben

A mélyvízben mutatták meg tudásukat pénteken azok a másodikos diákok, akik ebben a tanévben...
Felújítások a Munkácsyban

Felújítások a Munkácsyban

A Zrínyi iskola után pénteken a Munkácsy Mihály Gimnázium is kerékpártárolóval gazdagodott, egy...

 További híreink

fogyasztóvédelem
Nem terhelhetik díjjal a sárga csekkeket

Nem terhelhetik díjjal a sárga csekkeket

Számos ponton módosult a fogyasztóvédelmi törvény, melynek köszönhetően a jövőben gyorsabbá válik a panaszkezelés és bővül a békéltető testületek hatásköre is. Befellegzett a sárga csekkek pluszdíjának is.
napi blődli

"Szemétkosárlabda" Bukarestben

Két méter magasra szereltek fel egy utcai szemetesládát egy lámpaoszlopra Bukarestben, így a lelkiismeretes járókelők kosárlabdázással tudnak csak szabályosan megszabadulni hulladékuktól.
határidő
Még több mint egymillió bevallást várnak

Még több mint egymillió bevallást várnak

Több mint egymillióan nem nyújtották még be szombatig a 2011. évi szja-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A határidő hétfő éjfélkor jár le - hívja fel a figyelmet a NAV MTI-hez eljuttatott közleménye.
matuzsálemek

Harmincéves tűzoltó készüléket is ellenőriztek

Május 10. és 17. között ellenőrizte ingyenesen a tűzoltó készülékeket a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a kijelölt helyszíneken a felkért javító szolgáltatók térítésmentesen végezték a lakosság részére a készülékek felülvizsgálatát.
piások
Ittas vezetőkre vadásznak a zsaruk

Ittas vezetőkre vadásznak a zsaruk

A Kaposvári Rendőrkapitányság illetékességi területén idén 11 olyan személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, melynek ittas vezető volt az okozója. Tanulságos esetek is akadtak - tájékoztatta lapunkat a Kaposvári Rendőrkapitányság.

 Fotógalériák

 Sporthírek

Dunaferr-Kecskemét és BSE-Vasas döntő lesz Kaposváron

Szombaton a középdöntőkkel, majd az elődöntőkkel folytatódott az 1. MCM-Diamant röplabda Országos Junior Bajnokság döntője a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnokában.

Kaposvári lányok és fiúk: hibátlan csoportkör

Az 1. MCM-Diamant Kupa röplabda Országos Junior Bajnokság döntőjében a két kaposvári együttes nagyszerűen teljesített: a Fino és a BITT Kaposvári Egyetem egyaránt két győzelemmel fejezte be a napot, így már biztosan a legjobb négy közé jutott.

 Magazin

A vasútállomás

A vasútállomás

Az 1800-as évek utolsó harmadában Kaposváron is felpezsdült a vasúti élet, az első szerelvény 1872. március 25-én gördült be a városba a vasútállomásra.
Dom Pérignon II.

Dom Pérignon II.

Pérignon atya beindította a bencés borbizniszt. A hautvillers-i birtok itala egyre több francia asztalra jutott el, és a monostor vezetője – okos vállalkozóként – a hasznot a borászatba forgatta vissza.
Aquitániai Eleonóra I. - Szerencsés csillagzat alatt

Aquitániai Eleonóra I. - Szerencsés csillagzat alatt

Eleonóra története több, mint rendhagyó. Olyan korban tudott érvényesülni, amelyben a férfiak korlátlanul uralkodtak mindenen, s a nők a legjobb esetben csinos vagyontárgynak minősültek.
Befestették Nepomuki szobrát

Befestették Nepomuki szobrát

Nepomuki szobráról a régi kaposváriak mesélték, hogy a 19. század elején az eredetileg festetlen szobrot az éj leple alatt valaki befestette. Csak hatvan év múlva jelentkezett egy Kaposi Illés nevű személy, aki versbe szedve vallotta be tettét.
Türelemmel figyelni, félelem nélkül élni

Türelemmel figyelni, félelem nélkül élni

A Csiky Gergely Színházban április végén mutatták be Schwajda György: A szent család című komédiáját, amelynek főszerepében Lázár Katit láthatja a kaposvári közönség.

 Kapos Extra

körkérdés
Aki teheti, fizesse be az adót!

Aki teheti, fizesse be az adót!

Mint ismert, a kaposvári önkormányzat nyilvánosságra hozta honlapján azoknak a magánszemélyeknek és cégeknek a nevét, akik jelentős adótartozást halmoztak fel. Az általunk megkérdezett kaposváriak egyetértenek a kezdeményezéssel.
buszgyár
Felpörög a NABI üzeme

Felpörög a NABI üzeme

A NABI autóbuszgyár kaposvári üzemében ismét lendületet vett a kompozit vázas autóbuszok szériagyártása, miután Los Angeles újabb, 150 darabos megrendelést hívott le a 2008-ban megkötött keretszerződésből - hangzott el a csütörtöki sajtólátogatáson.

 Időjárás

máj. 20.
24
6
gyengén felhős
máj. 21.
22
12
zápor
7 nap - 7 ember
2012. 05. 19., szombat

A nagy világon e kívül/Nincsen számodra hely

Írta: Farkas Éva
2012. 05. 18., péntek

Szoboravatás és szoborgyalázás Somogyországban!

Írta: Zichy László
2012. 05. 17., csütörtök

A Mercedesre, és más csodákra várva

Írta: Schenk János